A mozgás öröm! A mozgás öröm?
Évek óta másról sem hallani, mint fuss, biciklizz, tornássz...!
El sem tudom képzelni, hogy tréning ruhába öltözzek, edző cipőbe bújjak, felszereljek magamra egy MP3-as zeneszolgáltató eszközt és nekivágjak a kilométereknek. Tizennégy éves koromban (pedig az már negyven éve volt) ültem utoljára kerékpáron. Illetve ez nem igaz, mert kb két éve felültem a fiam biciklijére a kertben, de miután bezúgtam a szőlőkordonba, helyére tettem magamban ezt a dolgot, majd a kerékpárt is. A tornászást minden félévben elhatározom, majd a dolog nyolc hajolgatás után ennyiben is marad. Ezek a dolgok segítség nélkül nem mennek. Ráadásul ha az ember mellett mennek az évek, egyre masszívabban gyepesedik be ez az érzés.
Tegnap neki veselkedtem, a kertnek. A feleségemmel egy kicsit feltakarítottunk, megtettem az első fűnyírást, majd neki álltam egy gigantikus méretű, amúgy 15 négyzetméternyi terület felásásának. Ez utóbbit nehezítettem azzal, hogy minden ásást teleraktam komposzttal, amit a tavaly nyáron gyűjtöttem. Az első négy-öt sor még jól esett. A második négy-öt sor végére már alig tudta kiegyenesedni, míg a befejezéskor gyakorlatilag négykézláb másztam be a lakásba. Ha most azt mondanám, hogy jól esett, hogy holnap is neki állnék, akkor legalábbis erősen csúsztatnék, de sokkal inkább hazudnék. Ha egy tisztességes tornaórát lenyomtam volna, valószínűleg ugyanez lenne az álláspontom.
Kedves mindenki, akik az utak mellett futtok, biciklivel mentek dolgozni és délutánonként lementek a gyúróterembe mozogni, üzenem, hogy egy finom pohár bor egy kis sajttal kolbásszal, kenyérrel sokkal jobban esik.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Handi Péter - ROVOM KÖREIMET 2011.04.13. 14:37:52
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.