Jó nekünk!

Vártam néhány napot a Feröeri dicsőséges győzelem után, nem akartam első indulatból írni. Sajnos így is csaponganak a gondolataim.

Tényleg ki a hibás azért, hogy bár már megettem a kenyerem javát, életemben először fordult elő a Svájc elleni meccs nézésekor, felálltam a TV elől, és később csak interneten néztem meg a végeredményt. Köszönöm nem vagyok kíváncsi erre a kínlódásra. Kicsit természetesen sértve is érzem magamat, de sokkal inkább elkeseredett vagyok és sajnálom a játékosokat, amiért egy egész ország a tehetségüket, tudásukat, erejüket meghaladó eredményt várnak tőlük. 

Haragszom a játékosokra, hiszen ennél sokkal többre képesek, mint egy Svájc elleni 2:5 és egy Feröer elleni kiszenvedett 1:0. Ennél többre voltak képesek Portugália ellen, igaz akkor is kikaptunk. 

Haragszom Bernd Storckra, hiszen a csapat évek óta elképzelés nélkül játszik, csak néha jobb formában vannak a játékosok. Úgy csinál, mint aki fiatalítani akar, de mégis öregnek számít a csapat. De kell is, hiszen az öregekben reménykedhetünk, hogy némi rutint hozzátesznek és akkor... Tragédia, hogy csak akkor tudunk viszonylag jó játékot látni, ha a 31 éves Dzsudzsák és a 38! éves Gera egyszerre vannak a pályán. Ez sajnos azt jelenti, hogy nem a kapitány szakértelme, hanem ennek a két játékosnak az óriási rutinja, a messze a mai magyar színvonal feletti tudása és a fiatalok velük szemben tanúsított tisztelete hozza az eredményt. Storck előtt ennél sokkal kevesebb kudarc után kirúgták a kapitányt. Storcknál jobbakat és ugyanolyanokat egyaránt. Storck megengedte magának azt a luxust, hogy az egyetlen ütőképes magyar csatárt, aki lassan a harmadik országban is gólkirály lehet, kihagyta a csapatból azért mert nem illett bele a taktikába. Máshol ez úgy van, hogy a taktikát a legjobbra építjük. Nikolics bizonyított Magyarországon, bizonyított a nálunk sokkal magasabb színvonalat képviselő Lengyelországban és jelenleg is gólkirályjelölt az USA-ban, ahol többek között vele egyidős, vagy nála néhány évvel idősebb, hajdani világsztárok, európa- és világbajnok csatárok is fociznak. Ezek csak szakmai kérdések, de bennem maradt még egy tüske. Annak idején honfitársa, Lothar Matthäus a negyedik meccse után énekelte a magyar himnuszt. Rosszul, de megpróbált magyarul nyilatkozni. Megpróbált egy kis időre magyarrá válni. Storck egyetlen magyar szót sem tanult meg, vagy legalábbis jól titkolta azt. Így hogyan kommunikált a fiatal srácokkal, akik a mai magyar átlagnál biztosan nem beszélnek jobban külföldiül? Ja tolmáccsal. Na ennyi erővel otthonról telefonon is lehetett volna szövetségi kapitány.

Haragszom a médiára, mert mindannyiszor a sorozatok és a konkrét meccsek előtt olyan terhet tettek a játékosok vállára, ami irreális volt. Ez persze ijedt kiscsirkékké változtatta a játékosokat, aki a szemben álló héják azonnal széttéptek. Jellemző hogy az EB-re menet mindenki halálra dicsérte a csapatot és azt mondták már ez is óriási dolog, ha még ott csináltok valamit, kifogjuk Táncsics elől a lovakat. Ezért nem féltek a játékosok. A csoportgyőzelem után számtalan helyen olvastam, hogy ilyen eredmények után a belga válogatott verhető csapat. Szét is téptek minket, ahogyan az reálisan várható is volt. 

Haragszom a szurkolókra, mert szerintem nem a játékosokon kellene leverni ezt a sikertelenséget. Ezek a srácok naponta többször edzenek, rengeteget dolgoznak azért, hogy utána leköpködjék őket. Mindannyian belehalnánk ezekbe a megalázásokba, amit nekik el kell viselniük. Nem kellene túl értékelni őket. Bármennyire szeretnénk, nincsen igazi sztárunk. A játékosok többsége egyszerű magyar fiatal, akik megtesznek mindent azért, hogy győzzenek, de az ellenfél egyszerűen jobb. Ne bántsuk a gyerekeket, helyette ismerjük nyugodtan be: a foci nem a mi sportunk. Igen. Ha tetszik, ha nem ez a harmadik hely tiszteletet parancsoló, mert nem vagyunk jobbak, mint az utánunk következők. Persze ilyenkor felmerül, hogy jó-jó, de mennyit keresnek. Hát azért már ne a játékos legyen a felelős, mert ez a játék túlfizetett. Nem csak itt. Messi és Ronaldo is túlfizetett. Egyikőnk sem hagyná az asztalon a pénzt, ha felkínálnák. Aztán nyugodtan nézzünk szét még hány túlfizetett szakma van. Na persze mindenki a sajátját csak jónak, vagy alulfizetettnek tartja. 

Azt javaslom szálljunk magunkba és ne okozzunk ilyen traumát ezeknek a srácoknak, mint amit a Feröeri mérkőzés végén át kellett élniük. Szívünk szakadna meg, ha a mi gyerekünk állt volna ott sok kilométer futás, 90 perc birkózás után. Megalázva kellett besonfordálniuk az öltözőbe. Fogadjuk el, hogy ennyik vagyunk és örüljünk, egy-egy meccsnek, ahogyan  az andorraiak örültek ellenünk. Aztán még ki tudja mi lesz tíz-húsz év múlva!