Jó nekünk!

Érdekes tanulmánnyá vált a Csillag születik című tehetségkutató műsor. A zsűri tagok lassan külön versenyt rendeznek kritikából és pontozásból. Ennek oka Puzsér Róbertnek a teljesen érthetetlenül agresszív, mindenkivel elégedetlen, csakazértis rosszat tenni akaró, dacos gyerek viselkedése, amely ugyanilyen dacot vált ki a többiekből. Ez eddig akár jó pofa is lehetne, ha nem, mellesleg tehetséges, egy kivétellel gyerekekből álló versenyzők bőrére menne ki a játék, Puzsér Róbert kicsinyes játéka. Én sajnos nem tudom megérteni az ilyen fajta viselkedést, mert én sosem tudnék így tenni ekkora stressz alatt álló fiatalokkal. Nem ismerem Puzsér Róbert magánéletét, nem is szeretném megismerni, de biztosan találnánk gyerekkorától mostanáig néhány olyan pontot, eseményt, ami alapján eredendően alkalmatlan ilyen feladat ellátására. Nem az a baj, hogy valaki alkalmatlan arra, hogy egy fiatalt vizsgáztasson bármiből, a gond az, hogy valaki mégis megbízza ezzel, komoly pénzt fizet neki érte, és túl mindenen saját magának nincsen annyi önkritikája, hogy ezt ne vállalja el. Puzsér Róbert azt az amerikanizált idióta gondolkodást tette magáévá, miszerint ha fel akarok építeni valakit, akkor előbb a sárba tiprom. Ez egy baromság még akkor is, ha van rá pozitív példa. Puzsér Róbert megaláz gyereket, fiatalt és felnőttet egyaránt. Ez azt jelenti, hogy nem használ kettős mércét. Ezzel együtt engedtessék meg nekem, hogy ne tiszteljem ezért a magas erkölcsi szintről tanúbizonyságot tévő cselekedetért. Ettől még belegyaláz a lelkébe olyan fiatalembereknek, akik a gyerekeim is lehetnének, vagy Mészáros János Elek esetében a testvérem.

Nagyon örülök, hogy nekem ehhez a dologhoz nincs közöm, mert nagyon szenvednék, attól a dilemmától, hogy kinek fájna jobban, ha lekevernék Puzsér Úrnak két nagy pofont. Így, hogy nincs közöm hozzá, nem is kell megtennem, de ha a gyerekemmel viselkedne így legalábbis kötelességem lenne elgondolkodni rajta.