Jó nekünk!

Lassan nem csak az a problémám, hogy miért kell könyörögnie Janics Natasának a kegyelmünkért, de teljesen szétesik nálam a történet. Natasának minden csinált ürügyet ki kell találnia, hogy mehessen. Pedig a sport ilyen. Számos sportolónk elindul a világba szerencsét próbálni, van akinek sikerül, van akinek nem. Ha érvényes szerződése van, és ha talál olyan befogadót, aki fizet érte, akkor akár gigantikus mennyiségű pénzek cserélhetnek a feje fölött gazdát(lsd: Dzsudzsák Balázs). Ha szerencsésebb időben indul el, akkor már semmilyen szerződés sehová nem köti, így szabadon igazolható, könnyebben talál befogadót. Van amikor sikerül az új helyén is befutni, és attól kezdve az új "tulajdonosa" határozza meg bizonyos lehetőségeit. Ennek megfelelően nem mindig tud úgy rendelkezésre állni, ahogy mi egyszerű magyar szurkolók szeretnénk(lsd: Nagy László). Egy sportoló több okból dönthet változtatás mellett. Bármi az indoka, ez az ő döntése, az ő felelőssége. Miért van, hogy mi magyarok ha velünk bánnak kettős mércével állatira megsértődünk, ha mi csináljuk, természetes és az első vérig harcolunk érte. Nagy Lacit boldogan fogadtuk vissza. Ma már nem a Barcelonában játszik, ma már nem vonatkoznak rá a Barcelona szabályai. Ma már nekünk is jó. Puskás Öcsit Nemzeti hősként fogadtuk. Megoszlanak erről a vélemények, de úgy gondolom, mindenki megérdemli a megbecsülésünket, akik ennek az országnak a tekintélyét, bármilyen formában növelik. Ki alkalmasabb erre, mint a sportoló? Egy sportolót lehet szeretni, lehet rá felnézni, lehet példaképnek tekinteni. Egy igazi sportrajongó, minden sportolóra felnéz, mindegy milyen nemzet képviselője. Mert értékelni kell a teljesítményt, azt a munkát amit egy eredmény elérése érdekében el kell végezni, azt a lemondást, amit elszenvednek annak érdekében, hogy szórakoztassanak. Hogy ezért némelyiket tisztességesen, vagy akár busásan megfizetnek? És?

Janics Natasa összesen 38 aranyérmet szerzett. 38-szor csendült fel a magyar himnusz szerte a világban, amiatt, mert az isten megáldotta egy kimagasló tehetséggel és kitartással. Nem mindenkinek szimpatikus mint ember? És akkor mi van? Az eredményeit senki nem veheti el tőle. Most haza szeretne menni. Úgy gondolom, hogy ha szerződés köti ide, akkor vagy fizessenek érte, vagy maradjon. De az mindenképpen méltatlan, hogy a közvélemény nyomásával, befolyásolásával olyan hangulatot teremtünk ellene, hogy lassan össze-vissza beszéléssel mindenféle magyarázkodásba kelljen belemennie, ahelyett, hogy csak annyit mondjon: "Köszönöm. Szép volt. Isten veletek. Sok sikert!" Nekünk meg az lenne a dolgunk, hogy ugyanilyen egyszerűen köszönjünk el: "Köszönjük. Nagyon szép volt. Isten veled. Sok sikert!" Még adhatnánk egy csokor virágot, valami szép ajándékot, amiről mindig mi jutunk eszébe. Szervezni egy jó nagy bulit amire élete végéig emlékszik, majd születésnapjára köszöntőket küldeni. A jövőben versenyeken le lehet őt győzni, de adott esetben lehet érte is szurkolni.

Kívánom ebben az ügyben a megnyugvást. Mindenki eresszen le. Natasa hozzon végleges döntést, és ne akadályozzuk meg abban, hogy saját döntés alapján boldoguljon tovább.