Jó nekünk!

Nagyon szeretek a számítógépem mellett ülni. A Laptopom TV nézés közben is az ölemben van. Talán már-már a rabja is vagyok. Egyszer talán kipróbálom hogyan bírnám mondjuk egy hétig nélküle. Sok mindent végzek vele. Időnként tanulok, nagyon sokat dolgozom, híreket olvasok, ritkán filmet nézek, szörfölgetek és nem utolsó sorban játszom. Nagy rabja vagyok a FIFA játékoknak. 2000 óta minden évben megveszem az aktuálisat. Egyet hagytam ki, így most a FIFA12-nél tartok. Sokáig játszottam offline, most már szinte kizárólag online játszom, ellenfeleim nagy örömére. Azért örülnek nekem, mert vélhetően nálam sokkal tehetségtelenebb játékos nem sok van. Emiatt rendre kikapok mindenkitől, időnként nagy gólkülönbséggel. Teszem ezt szerintem rendkívül türelemmel és kitartással, ráadásul (pedig nem vagyok egy mazochista), jókedvvel és örömmel. Nem kell az Interneten mindenkinek szupersztárnak lenni. Nekem nagy örömet jelent, amikor időnként gólt lövök és sokkal ritkábban győzöm. Igaz amatőr vagyok. A számítógépet magamnak vettem, az internetet én fizetem és a játékot is hivatalosan boltban vásároltam. Ráadásul az ellenfeleimtől sem kérek semmit azért mert ilyen jól elszórakoznak rajtam. A pénteki Holland-Magyar meccs alatt mintha saját magamat láttam volna. Jön az ellenfél és minden akarata ellenére, mindig gól lő. Nagyon kikaptunk, de nem az az igazi baj. Ha megnézzük, Európa kis csapatait, rendre olyan országokból származnak, ahol egyébként az emberek nagyon boldogan és vidáman élnek. Nem életük célja a foci világbajnokság, nem keserednek el egy vereségtől, pedig ha meggondoljuk milyen eredményeket érnek el minden évben, a máltai, a san marinoi, az andorrai, vagy akár a luxemburgi futballisták, azt gondolhatnánk gyalázatos életük lehet. Nos nem az. És nekünk sem kellene tragédiaként felfogni azt, hogy nem fogunk sem most sem máskor részt venni semmilyen világversenyen. Na persze nem is kellene ennyi pénzt erre a sportra fordítani. Nekünk magyaroknak ráadásul sokkal könnyebb mint az előbbiekben említetteknek, mert nekünk van nemzeti sportunk. Magyar a világbajnok férfi vízilabda csapat, magyar a női BEK győztes kézilabda csapat, zseniális a kajak-kenu sportunk, aranyérmek sorát hordjuk haza úszásban, és csak azért nem sorolom tovább, mert így elhiheti mindenki, hogy csak hirtelen válogattam és nem akartam teljes listát összeállítani. Nem értem miért erőltetünk egy olyan sportot, amihez semmi közünk. Fejezzük be a Puskásozást, Albertezést, Nyilasizást, stb... Lejárt lemez, szép emlék. Valamikor a magyarok egész európát riogatták, különleges, hátrafelé nyilazásukkal. Ma alig tíz-húsz ember tud ilyet. Attól mert ma nem foglalkozunk a focival még nem homályosodik el az elődök elképesztő teljesítménye. Nem szeretném egyik játékost sem gyalázni, mert nem érdemlik meg. Nagyon sokat dolgoznak azért, hogy kiállhassanak egy ilyen mérkőzésre. Azokra haragszom, akik elhitetik velük, hogy ez lesz hosszú távon a megélhetésük. Ebből a sportból ma senkinek nem volna szabad megélni Magyarországon! Elég lenne öt-hat stadion az egész országba, és sokkal több pálya, amit körbe lehetne állni, és minden fiatal odajárhatna focizni a maga kedvéért. Ideje lenne magukba nézni mindenkinek, akik ma milliókat visznek haza, akár havonta azért, hogy amatőr munkával, amatőr eredményeket érjenek el. Az igazi sikeres sportolók meg még ma is rendre méltatlan körülmények között sportolnak. 

Nagyon szeretem a focit. Gyerek és fiatal koromban alig volt olyan Fradi meccs, ahol ne ültem volna a kemény magban. Mára kiöregedtem ebből, de elfogyott mellőlem a foci is. Ne szégyelljük! Ez nem baj!

Tisztelt sportrajongók! Van élet top foci nélkül. Hiszen van még kikért szurkolnunk. Kiváló sportok és sportolók várják az igazi szurkolókat.