Számomra az ünnep egy felemelő érzést adó különleges nap. Ilyenkor valami eltérőt csinálok. Például karácsony szentestéjén különlegesen szépen terítünk meg és minden évben ilyenkor inget, öltönyt és nyakkendőt öltök a vacsorához. Ha születésnapot, vagy névnapot ünnepelünk, mindig valami különleges ételt főzünk, tortát sütünk és összeül a család. Március tizenötödikén kokárdát tűzünk a mellünkre és büszkén viselve elmegyünk valamelyik ünnepségre. Azaz így volt. Addig amíg egy politikai párt ezt az ünnepet ki nem sajátította magának. Eltűnt a felemelkedettség, eltűnt a minden magyarral történő összeölelkezés. Az ünnepélyekre csak fütyülni, dobálózni, szitkozódni járnak. Na persze csak akkor, ha olyanok is ünnepelni szeretnének, akiknek ők nem szeretnék ezt megengedni. Megtették azt is, hogy az egyik választás előtt arra szólították fel a híveiket, hogy a választásokig ne tegyék le a kokárdát. A 48-as forradalom ünneplése nem hónapokig tart és semmi köze a választásokhoz. Végképp gusztustalan, hogy a huszonegyedik században egy párt felhasználja a saját politikai céljai elérése érdekében. Én nem akartam a kokárdát tovább hordani akkor sem. Meg is kaptam a büntetésemet. A metróban kaptam két csattanós pofont érte. Fiatalok odajöttek hozzám, megkérdezték, hol a kokárdám, majd miután azt válaszoltam, hogy már nem kell hordani, kaptam két pofont. Nem haltam bele, nem szenvedtem maradandó sérüléseket, csak a lelkemet gyalázták meg. Nap közben, idegenek szeme láttára, pofon vágtak, azért mert áprilisban már nem volt rajtam kokárda. Azóta ez az ünnep nekem a FIDESZ ünnepe. Elvették tőlem. Vélem nem csak én jártam hasonlóan.

Amikor Petőfi, Táncsics és a hozzájuk hasonlóan gondolkodó magyarok elindították a szabadságharcot, amihez számtalan nem magyar nemzetiségű vezető, hadvezér csatlakozott, még azt hitték, a magyarság legszebb napjait élik és azt hagyják maguk után is.

" Hol sírjaink domborulnak,
  Unokáink leborulnak,
  És áldó imádság mellett
  Mondják el szent neveinket."

Követelem vissza az ünnepemet!