Jó nekünk!

Már napok óta borzolja az idegeimet egy dolog, de nem akartam hirtelen felindulásból írni róla, hiszen a harag nem jó tanácsadó.

A kormány megbízásából Kerényi Imre rendelt 15 festményt 20 millió forintért. Ez akár jó hír is lehetne. Még sem tudok örülni. Egy tökéletesen szarban lévő ország gondolja meg mire költi a pénzét! De ez most nem divat. Az ilyen értelmetlen, improduktív kiadások csak még mélyebbre nyomják le az országot. Amikor ezt számon kérték a médiák Kerényi Imrén, ő egy nyegle, lekezelő legyintés kíséretében csak ennyit mondott: "Húsz millió, az aprópénz." Egy ilyen egyszerű kijelentést tett. Ma milliók nem mondhatnak olyat, hogy egy forint nem pénz. Amikor egy ember az utolsó lehetőségeit éli fel éppen, akkor minden forint óriási segítség, vagy óriási veszteség. Ez ugyanígy vonatkozik egy országra. A FIDESZ ilyen emberekre bíz milliárdokat. Olyanokra, akik minden gond, vagy gátlás nélkül tesznek ilyen kijelentéseket. Azért teszik, mert a szociális érzékenységük egy krokodil szintjét sem érik el.

A napokban a médiák hozták hírben, hogy politikusok mentettek meg egy családot a kilakoltatástól. Anyagilag tönkrement egy család. Erre mit mond Kerényi úr? Egy-két milliós tartozás miatt emberek életét veszik el. Nekik két millió az életet jelentené. Kerényi Úrnak húsz millió aprópénz.

Egyes kórházakban kifogyott a kemoterápiás gyógyszer, amivel a daganatos betegeket kezelnék. Nyilatkozott a TV-ben Rácz Jenő, hogy a rendkívüli beszerzés, akár tízmilliós plusz költséget jelent egy kórháznak. Ez a pénz embereknek az életet jelentik. Kerényi Imrének húsz millió az aprópénz.

A kórházakban műtétek maradnak el mert nincs néhány milliója az intézetnek. Közben panaszkodunk, hogy a gyógyítás hatékonyságában a béka feneke alatt vagyunk. Egy-egy kórházban néhány millió életet mentene. De a Kerényinek húsz millió az aprópénz.

Azt gondolom, hogy ezt még hosszan lehetne sorolni, de nem tudom van-e értelme. Hiszen aki érti annak ennyi példa is elég a kerényinek meg úgy is feleslegesen beszélek.

Tegnap néztem a TV-t és egy hír megütötte a fülemet. Egy polgármester igazol embereknek 30 nap munkaviszonyt azért, hogy jogosultak legyenek a jövő évi segélyre. Persze ezt nem sumák módon oldják meg, hanem tisztességesen. A polgármester munkát kínál ingyen, és ezt be is hajtja, majd igazolja. Az emberek alig várják, hogy leteljen a 30 nap és kaphassák a segélyt.

Ezt én nem értem.

Ha van ingyen munka, akkor van munka a segélyért cserébe is. Azt gondolom, hogy sokkal korrektebb lenne, ha a segélyért cserébe egész évben dolgoznának az emberek. Ha úgy is fizetünk, miért nem kérünk ellenszolgáltatást. Nincs mit csinálni? Hegyekben áll a szemét, a gaz. Eltömődnek az esővíz elvezetők. Kátyúsak az utak. Beteg emberek várnak segítségre, bevásárlásban, takarításban. Takarítani kell a középületeket. Szándékosan csak olyan munkákat írtam ide, amit bárki elvégezhet, aki el akarja végezni. De számos olyan munka is akadhat, amihez szakma kell, vagy betanítás. A segélyezett emberek között van szakember, van betanításra alkalmas ember, és akad olyan aki a segéd munkát tudja elvégezni. Miért nem használjuk ki az emberek kapacitását? Nem a segély ellen vagyok, hiszen ha nem tetszik akkor is vannak olyan emberek, akik nem tudják megoldani az életüket. Nem szabad őket magukra hagyni. De arról is meg vagyok győződve, hogy igazságtalan minden dolgozó ember szemében, hogy annak ellenére, hogy munka rengeteg van, emberek semmittevés mellett segélyből élnek. Amúgy rosszul élnek így is, de jövedelmet szereznek munka nélkül. Amellett, hogy mindannyiunkat idegesít a sok el nem végzett munka. Nem a beteg emberekről beszélek, hanem azokról az életerős emberekről, akik szorult helyzetükben az államhoz fordulnak segítségért. Adjunk munkát nekik, és fizessünk érte. A segély nem sok pénz, de létezik hatórás, vagy négyórás munkaidő is. 

Nincs ellenérzésem a segéllyel szemben, mert tudom vannak helyzetek, amikor nincs más megoldás a megélhetés előteremtésére. Mélyen meg vagyok győződve arról, hogy az átlag embernek a lelke is nyugodtabb, ha a segély helyett munkabért kap. Ha mindenképpen adunk pénzt, akkor munkát tenni mögé a legegyszerűbb.

Kormányunk és önkormányzataink már mindent kitaláltak annak érdekében, hogy valamilyen formában érdekeltek legyenek az emberek a segélyezésben. Rendezett porta, iskolába járó gyerek, utalvány, kártya, stb...

Ideje volna a munka értékét és becsületét visszaállítani.

Jó nekünk! Jó nekünk, mert vannak megmondó embereink. Jó nekünk, mert vannak akik a megmondóknak is jól odamondanak és így érdekesebb a világ! Ez akár igaz is lehetne egy olyan unalmas országban, mint például Kanada, vagy akár Svájc. Hát mi nem ott élünk. Nekünk ez nem izgalmas, hanem bosszantó, idegesítő, felháborító.

Nem tisztem, hogy megvédjem Dániel Pétert. Nem hiszem, hogy szüksége volna az én védelmemre. Nem biztos, hogy egyáltalán megérdemli a védelmet.

Nem Dániel Péterről, vagy Wittner Máriáról szeretnék írni. Sokkal inkább kellene beszélnünk a politika köpönyegforgatásáról, kétszínűségéről, kettős mércéjéről. Arról a gondolkodásról, aminek segítségével a tömegeket befolyásolják.

Ha csak az utolsó néhányból szemezgetünk:

Gyakorlatilag a rendszerváltás óta megszorításokat élünk át minden évben. Ehhez képest minden kormány lehordja az elődjét, vagy az utódját. A mostani addig elment, hogy a "megszorítás" szót törölték a szótárból. Bár csinálják, belehazudnak a szemünkbe, hogy ők nem, csak az elődjeik. Az elődjeik csak a mostani megszorításokról beszélnek, mintha régen ilyen nem is lett volna, mintha régebben könnyebb lett volna elviselni.

A mostani politikai letartóztatások, mások mint a 2006-os letartóztatások? Akkor garázdaságnak hívták, ma hűtlen kezelésnek, sikkasztásnak, vesztegetésnek,stb... Mi a különbség?

A politikusok egy részének bocsánatos bűn a cigányok legyilkolása, de nemzeti tragédiát emlegetnek, amikor ez fordítva történik. Miért? Mi a különbség?

Wittner Mária a parlamentben lehóhérozta Magyarország egyik, egyébként a nép által hatalomra juttatott miniszterelnökét. Tette ezt egy magát megvédeni nem tudó, beteg emberrel szemben. Ennél visszataszítóbb, gusztustalanabb viselkedést ritkán látni. A kormánypártoknál egyáltalán nem verte ki a biztosítékot. Ezzel szemben amikor Dániel Péter viselkedett gyakorlatilag ugyanilyen gusztustalanul, azonnal rendőrért kiáltottak.

A MSZP amikor a másik oldalon történt mocskolódás azonnal elhatárolódást követelt, de most, amikor Dániel Péter beszél hülyeségeket nem teszi meg ezt. A FIDESZ akkor nem értette mit akarnak a másik oldalon, most meg nem értik, mit nem értenek.

Ez lesz a mi végső tragédiánk. Nincs olyan politikai erő, aki ilyenkor józanul egyik oldalt sem támogatva tárgyilagosan állna ki az események ellen, vagy mellett.

Amíg ez így van egy gazdaságilag sérülékeny, politikailag instabil, békétlen, rossz hangulatú ország, depressziós nép maradunk.

Szeptember 30.-án egyszer már megemlékeztem Mózes Péterről, mindenki Pipijéről. Amikor megtudtam, hogy elment, hirtelen felindulásból írtam le soraimat. Akkor az helyén volt hiszen amit azonnal ír az ember, az őszinte. Aztán a technika ördöge, vagy egy isteni megoldás eltüntette a bejegyzést. Először újra be szerettem volna írni, de meggondoltam magamat, és meghagytam a bejegyzést csak címként.

Ma eltemettük a szakácsok egyik királyát. Ma végleg elment Pipi. A Fortuna étteremben, a Kárpátiában, az Astoriában és számos más helyen főzött rengeteg szellemi, művészi, anyagi és politikai óriásnak. Megfordult Amerikában és főzött a svéd királyi udvarban, a király fogadásán. Rengetegen tanultak Tőle, még többen felnéztek rá éppúgy szakmai tudása, emberi tulajdonságai, méltósága mint méretei miatt. Tekintélye volt és egyben rendkívül szeretni való ember volt. Mindenkinek segített, akár szakmai kérdés merült fel, akár valami magánéleti probléma akadt. Boldog ember volt. Mindig vidám, viccekre bármikor kapható jóbarát volt. Az utolsó időszakban, amikor már nem volt visszaút még viccelődött a saját betegségén. Rendkívüli intelligenciája alapján fel sem tételezem, hogy nem volt tudatában saját sorsával. Mégis tudott nevetni az utolsó napig. Azon büszke emberek közé tartozom, akik barátjuknak tekintették és akiket ő a barátjának tekintett. Jó volt a barátjának lenni. Azt hittem, ha valaki ilyen vidám és boldog, az sosem hal meg. Rám cáfolt a sors. Most már tudom, nem elég boldognak lenni, de látom, csak így érdemes élni, ki tudja meddig tart. A végső búcsúztatáson legalább százan voltunk. Sokkal többen kellett volna lennünk. Ki tudja miért maradtak oly sokan távol. Csodálatos látvány volt, ahogy összegyűlt 25-30 fő szakács kolléga szakácsruhában és sapkában. Ez egy őszinte főhajtás volt egy kimagasló kolléga, szakember, példakép előtt.

Elment egy Király. Az égi konyhában valami csodálatos menüvel vár minket, mindegy, hogy mikor érkezünk.

Isten veled Pipikém, sosem felejtünk el.

Reggel mint majdnem mindenki én is nehezen ébredek. A minap miután felkeltem és kitámolyogtam WC-re, pisilés közben elaludtam. Gyorsan megtanultam, mennyivel jobb a nőknek, akik ülve pisilnek. Legfeljebb bólintanak egyet, nem úgy mint én. Először körbepisiltem a WC kagylót, majd egyensúlyomat vesztettem és lefejeltem az öblítőtartályt. Nos azért, hogy mindezt jó irányba fordítsam mindennap megiszom az ügyeletes ébresztő kávémat. Nem a legolcsóbb és nem is a legdrágább kávét iszom. 1500-1800 Ft/kg-os kávét szoktam venni. Attól függ mennyiért, van-e valami akció, vagy nincs. Egy adag kávé 7-9 g. Ennek megfelelően egy kiló kávéból kb 120 adag főzhető le. Ha 1500-ért vettem, akkor kb 12,5-ért iszom egy adaggal. Ez mostantól 1,90-nel többe fog kerülni. ÁFA, chipsadó! Ez több mint tizenöt százalék árnövekedés, vagyis infláció. Tudom, én vagyok a hülye. Szokjak le a kávéról és nem 1,90 Ft-tal fog nőni a reggeli költségem, hanem 12,50-nel csökkenni fog.

Már látom: miután szét és összepisilem a WC-met, elindulok a fürdőszoba felé, hogy a WC utáni és a reggeli frissítő tisztálkodásomon átessek. Keresztül botorkálok a konyhán. Ezt még máskor is meg szoktam tenni, tehát különösebb plusz problémát nem fog okozni. Legalábbis az első napon. Miután elérek a fürdőszobába, kinyitom a vízcsapot, hogy kellemes hűsítő, frissítő vízzel dörzsöljem be az arcomat. Miután kinyitom a csapot és a víz csorogni kezd zavartan nézem a tükörbe. Először megijedek, mert nem vagyok biztos benne, hogy tükör és nem értem ki néz be az ablakon. Majd miután tisztázom magamban a tényt, hogy magammal nézek szembe, attól rémülök meg, hogy milyen szétesett az arcom. Nem értem mi lenne a megoldás. Talán tornázhatnék. Néhány guggolás, törzshajlítás. Az első guggolás után hanyatt esem és magamra rántom a szennyes tartót. Miután kihúzom a fejemet a bugyik, zoknik és alsónadrágok közül, megpróbálok felkászálódni a nyitott ajtóval álló felültöltős mosógépbe kapaszkodva. A gép megbillen és a nyitott ajtó rácsapódik a kezemre. Abban reménykedve, hogy a feleségem még alszik, felfújt pofával próbálom magamba fojtani kétségbeesett üvöltésemet. Ostobaság volt, mert a feleségem a dübörgésre felébredt és ekkor már a fürdőszoba ajtajában áll és csodálkozik, tornamutatványomon. Miután segítségével felkászálódom, visszatámolygok a hálószobába. Megpróbálom az ágyat nappali formájába változtatni, de mert csoszogva bénázom a szobában a szőnyegben megbotlom és rázuhanok az ágyra. Abban a pillanatban elalszom. Feleségem rendbe teszi magát és már indulna dolgozni, de ekkor szembesül vele, hogy én még alszom. Rémülten csapja a fejemhez az ébresztőórát, nyílt sebet okozva a homlokomon. Erre úgy néz ki, felébredek. Lassan, de biztosan összeszedem magamat és beülök feleségem mellé az autóba. Elindulás után azonnal elalszom. Félúton járunk, amikor a zsebemhez kapok és belém nyilall, hogy nincs nálam a telefonom, otthon hagytam a pénztárcámat, az utcán felejtettem a kutyát és egyébként sem zártam be a lakásajtót. Visszafordulás, hazamenet, beengedés, zsebrerakás, bezárás, autóba ülés, újra elindulás, késve érkezés és mindez mostantól minden nap. Két hét múlva mindkettőnket kirúgnak a munkahelyünkről.

Na most mennyit spóroltam egy kávé elhagyásával?

A tudomásomra jutott, hogy megtalálták a devizahitel elterjedéséért bűnös maffiát. Egy kicsit én is nyomoztam és az egész történet összeállt.

A 2000-es évek elejére beszűkült a szervezett bűnözői csoportok mozgástere. Új területet kellett felkutatni, hogy bevételeiket növeljék, de legalábbis szinten tartsák.

Egy alkalommal egy külvárosi étterem hátsó külön termében összeültek a keresztapák és tanácskozásba kezdtek. A teremben egy nagy asztal volt összeállítva, amit körbe ültek. a testőrök körben a tanácskozók mögött, illetve az ajtóban és ablaknál álltak, hogy felügyeljék a teljes bezárkózást. Már órák óta tárgyaltak, a termet hatalmas cigaretta és szivarfüst borította be. A tárgyalás egyre ingerültebben zajlott nem volt már messze a káosz, amikor az egyik csendesen megjegyezte, hogy banki vonalon kellene elindulni. Neki rögtön van egy ötlete. Az egyik bankban dolgozik az egyik lekötelezettje, akinek valamikor segített és ennek viszonzását pont ideje volt kérni. Az előző nap már lefojtatott vele egy baráti beszélgetést, aminek a végén bár elfúló hangon, de érthetően elmondta az ember, hogy a bankoknak van egy óriási ötlete, amit még egyfajta koncepcióként tartalékolnak későbbre. A tárgyalók azonnal az információ birtokosa köré gyűltek és nagy figyelemmel hallgatták.

Másnap kézbe vették a szervezést a consiglierek.

Több csapatra osztották az embereket. Egy csoport kapta feladatul a bankigazgatók meggyőzését a félkész termék véglegesítésére és forgalomba hozására. Nem volt egyszerű. Az igazgatók között volt, aki azt mondta, ebbe később belerokkanhat a bank. Más azt, hogy ezt nem tehetik meg az utca emberével. Volt olyan, aki a mellét verve üvöltötte, hogy őt bizony senki nem kényszerítheti, hogy elvei ellenére bármit megtegyen.  A meggyőzést művészi fokon értő és gyakorló emberek viszonylag hamar célhoz értek. Az egyik bankárnak levágott lófejet tettek éjszaka az ágyába. Másnak elrabolták a családját és postán elküldték a felesége kisujját. Az egyszerűbben gondolkodó végrehajtók sajnos keményebb eszközökhöz is nyúltak. Egy ízben felrobbantották az egész igazgatói irodát igazgatóval együtt, majd egyszerűen beültették a vezetői székbe a saját emberüket.

A másik csoportra várt az a feladat, hogy szólítsa meg a tömegeket és kezdjenek értékesíteni. Itt is változatos módszereket alkalmaztak. A gátlástalanabbak kést szorítottak minden lakástulajdonos és leendő lakástulajdonos nyakának, és aki nem írta alá a szerződést egyszerűen megölték. Az okosabbja félrevezetett mindenkit, akivel tárgyalt és így értek el eredményt. A legjobbak kidolgoztak egy eladástechnikát, amivel azt is meggyőzték, aki egyáltalán nem akart semmilyen hasonló szerződést kötni.

A gép, olajozottan beindult. Az emberek kötötték a szerződéseket, a megfélemlített bankigazgatók meg fizették a gigantikus jutalékokat. Az emberek a hazugságokat maradéktalanul elhitték és hihetetlen lelkesedéssel álltak a kérdéshez. Naiv módon ették az, egyébként kétségtelen és aljas félrevezetéseket. Már olyan is történt, hogy egyesek minden kényszer nélkül, önkéntesen keresték meg a bűnözői csoportokat, hogy üzletet kössenek. Ahogy fogyott a behálózható létszám, úgy kezdtek felhajtani teljesen leszegényedett embereket és elhitették velük, hogy ettől gazdagok is lehetnek.

Egyszer csak beütött a krach. Kiderült, hogy ilyen csoportok a világ másik oldalán is dolgoznak, akik már ennél is gátlástalanabbak voltak és ebbe belerokkant a rendszer. A válság végigsöpört az egész világon, elérte Magyarországot is. A politikusok tömegesen hülyézték le az hitelfelvevőket, a bankokat külön adókkal büntették, csak a főbűnösök maradtak meghurcolás nélkül. A hitelközvetítő banda most végre fókuszba kerültek.

Azt már csak remélni tudjuk, hogy a bűnüldöző szervek az ügy végére érnek még ebben az évezredben. Bár ismerve az ilyen csoportokat, várhatóan négyszáz évre titkosítani fogják a megismert adatokat, legalább visszamenőleg megbüntetjük az örököseiket.

Le a hitelközvetítő bagázzsal! Ezt ki merem jelenteni még akkor is, ha tudom közvetlen életveszélybe sodrom ezzel magamat, az egész családomat és még a barátaimat is. De amilyen vérszomjasak, lehet, hogy még az ellenségeim is retteghetnek.

Az utóbbi napok nagy politikai kérdése, hogy mi lesz az MSZP-ben. Mi lesz az MSZP-ben? Lassan: kit érdekel, hogy mi lesz az MSZP-ben? A választási vereség óta egy rosszul sikerült szappanoperára emlékeztet a veszekedés, intrika, egymás köpködése és annak politikai magyarázata. Másfél éve az a kérdés: hogyan rúgjuk ki Gyurcsányt? Gyurcsány Ferenc elképesztő hősiességgel, érvrendszerrel és kitartással veri vissza az elvtelen támadásokat. Ebben a pillanatban még Gyurcsány áll nyerésre, hiszen még mindig ott van. Már látványosan lökdösik kifelé a bejáraton, de ő még két kézzel markolja az ajtó keretét és izmait megfeszítve tartja magát. Kár, hogy azt nem veszi észre, hogy kint viszont többen várják már.

A választási vereség kódolva volt. Az nem volt kódolva, hogy mekkora lesz a különbség. Hát nagy lett. Rengeteg MSZP választó fordult el a párttól. Egy része úgy döntött, hogy nyolc év után másra adja a voksát. Hát ezeket az embereket vissza kell szerezni, jó programmal, politikai marketinggel. De ha ez sikerülne is, még mindig kevés lenne az üdvözüléshez. A vereség oka Gyurcsány Ferenc volt. A választók egy része azért nem szavazott, mert olyan pártra nem szavaz, ahol egy ilyen nagy formátumú politikust háttérbe szorítanak, mint Gyurcsány Ferenc. Mások meg azért nem, mert nem támogatnak olyan pártot, ahol nem tudnak megszabadulni Gyurcsány Ferenctől. És ez így lesz a következő választáson is. Közben a FIDESZ, a Jobbik és az LMP, de lassan az eddig szóba sem jöhetett jelentéktelen pártok is röhögnek a markukba. Ennél több támogatást senki nem adhat nekik. 

Elképesztő, hogy még mindig nem veszik észre az MSZP-ben, hogy egy ilyen vereség után négy év is kevés a felállásra. Ehhez képest az elmúlt másfél évben nem, hogy felfelé indultak volna el, tovább rombolták az egyébként is omladozó épületet. És a mai napon sem történt változás. A párt vezetőinek és tagságának lassan semmi sem drága a saját kis gyermeteg győzelmük elérése érdekében tett lépések és hadműveletek folyamán. Közben minden esélyüket elpocsékolják a következő választások esetleges megnyerésére.

Tisztelt Uraim! Ezzel a stílussal nem csak a saját egzisztenciájukkal játszanak, hanem a miénkkel is. Jó lenne, ha a saját harcuk közepette nem feledkeznének meg a választóikról sem.

Távozik a BKV vezérigazgatója posztjáról. Most összeszorul a gyomrom. Távozik az utolsó polihisztor az állami vállalatok éléről. Polihisztor. Azért hívom így , mert én egy udvarias ember vagyok. Persze ha éppen nem blogot írok, hanem csak beszélgetek én Mekk mesternek hívom. Ez közelebb áll a valósághoz. Hihetetlen karrier az övé. Szolgált a rendszerváltás utáni első kormány idején, mint államtitkár. Szolgált a második kormány alatt, mint Állami vagyonkezelő vezérhelyettes, majd mint privatizációs és vagyonkezelő vezér. A harmadik kormánynak nem kellett gondoskodni róla, mert addig a privatizáció egyik nagy nyertese, a RWE német konszern alkalmazta. Aztán jött a Paksi Atomerőmű, majd a Magyar Villamos Művek, a MÁV Start igazgatósági elnöki széke, végül a BKV. A privatizációs vezérsége a Tocsik ügy miatt szűnt meg. Pakson a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség által hármas fokozatú balesetnek minősülő esemény helyszínén csak a harmadik napon jelent meg. Valószínűleg a rendkívüli szakmai felkészültsége alapján döntött úgy, hogy ráér. Az MVM-nél keresztbe tett a kormány népi privatizációs programjának, ezért mennie kellet, de néhány hét múlva kiderült az igazság, éppen máshol volt szükség rendkívüli tehetségére. A MÁV Start Zrt-t bízták rá. Ezután jött a BKV. Ma amikor elővették néhány kérdéses ügy miatt azonnal vallomást tett a Gyurcsány vezetésre. 

Hát Tisztelt Miniszter Elnök Úr! Nyolc évig kígyót melengettek. Nem az a gondom, hogy vallomást tesz valaki ellen, aki esetleg bűnös. De azért kérdés milyen vezető az aki "mindenhez ért", ezért mindent meg is kap, majd azonnal a kenyér adó gazdája ellen fordul, amint baj van.

Vagy esetleg túl nagy vaj van? 

Érdekes ember voltál.

Időnként azt hittük rólad, hogy egy megkeseredett ember vagy. De kiderült, hogy vidám, fanyar, de jó humorú fickó.

Máskor azt hittük, hogy egy kiállhatatlan kötözködő. Aztán kiderült, hogy egy kiváló és önzetlen barát voltál.

2006 nyarán amikor a vezetői pozíciómból felállítottak és egy kirendeltségre kerültünk, valamiért rögtön egymásra találtunk. Soha nem rejtetted véka alá a véleményedet, de soha nem intéztél támadást. Volt, hogy nem kíméltél, de soha nem kritizáltál elvtelenül, cél nélkül és jól megfogalmazott indok nélkül.

Elég sok időt töltöttünk beszélgetésekkel. Ilyenkor mindig feltöltődtem. Jó volt Veled beszélgetni. Magamat az átlagnál bölcsebbnek tartom, de amikor Veled beszélgettünk, mindig kaptam valamit a Tiédből. A Te bölcsességed mindig kiegészített, kipótolt. Mai napig is rengeteget gondolok Rád pedig az elmúlt három évben alig találkoztunk. 

Az utolsó találkozásunkkor megpróbáltalak meggyőzni arról, hogy dolgozzunk együtt bróker cégnél. Megértetted az érvelésemet, sőt megerősítettél hitemben. Amikor beszélgetésünk végére értünk csak annyit mondtál: "Sanyikám nekem az állományom végig járására nincs energiám, de lehet, hogy időm sincs már rá" Ezt egyszerűen nem akartam elhinni. Az a méltóság és nyugalom ami ezt a mondatodat kísérte, szinte hihetetlenné tette, hogy ezt komolyan mondod. Mostanra kiderült, hogy nem volt túlzás. 

Két évet dolgoztunk együtt, öt évig ismerhettelek.

Még nagyon sok mindent szerettem volna megbeszélni Veled Levente.

Későn ismertük meg egymást. Nyugodj békében!

Ma összeakadtam valakivel, aki szemben velem és még nagyon sokunkkal, nem rendelkezik devizás hitellel. Amikor hallotta, hogy állami segítséget reklamálok, majdhogynem nekem rontott, hogy mit képzelek, az ő adóforintjaiból ne támogassák azokat, akik hitelt vettek fel és nem tudják fizetni. Nem esett jól, de hát az ember már csak ilyen. Ha bajban van, vagy éppen kötelezni akarják valamire, amihez semmi köze, a racionalitás, a józan gondolkodás, de még az emóciók is háttérbe szorulnak. Ilyenkor az első eszünkbe jutott információt dobjuk az asztalra ki-ki habitusának megfelelő stílusban. Ha jól belegondolok, alapvetően igaza volt. Mondom alapvetően. De ha a mélyére nézünk, nem teljesen. A szolidaritás nem ismeretlen a magyar embereknek. Gyűjtöttünk mi már mindenkinek, Japántól Chiléig, Romániától Haitiig. Nem beszélve az itthoni segítségekről. Ezzel együtt sem biztos, hogy a lakosságnak kellene összeadni a hiányzó forintokat.Már csak azért sem biztos, mert volna megoldás. Azt nem tudom eldönteni, hogy ez a nemtörődömség a kormány részéről  hanyagság, érdektelenség, vagy csak hülyeség. És most semmilyen rosszindulat nincs bennem.

A bankokkal közösen kitalálták az árfolyamrögzítést. Hirtelen ránézve, nem tűnik rossz ötletnek. Ha távolabb megyünk látni lehet, hogy semmilyen segítséget nem tartalmaz, hiszen a bank csak folyósít három évig harminchat részletben egy újabb hitelt, amit három év múlva el kell kezdeni letörleszteni. Három évig megoldás. de mi lesz utána. Ezt nem gondolta senki végig. Persze ha csökkenne a CHF értéke, akkor akár jó is lehetne, de ezt sajnos ma senki nem gondolhatja komolyan. A kormány arra vállalt egy egyenlőre még nem rögzített kötelezettséget, hogy a törlesztőrészlet nem emelkedhet 15%-nál többet. Ez is bizonytalanság. A bank semmilyen kockázatot nem vállal, hiszen csak egy újabb hitelt helyez ki, amit természetesen behajt.

Én azt gondolom, hogy itt az ideje, hogy felelősen gondolkodva összeülnének a szakemberek és átvizsgálnák a bankok szabályzatait, a hitelek feltételeit és a változtatási lehetőségeket. Szerintem vállalni kellene kockázatot és részvételt mindenkinek. Az ügyfélnek, mert végül is a pénzt ő költötte el. A banknak, mert úgy gondolom, hogy a hitelek folyósításának éveiben gigantikus méretű haszonra tett szert. Nem mindegy nekik, hogy a szerződések mekkora kockázattal járnak, mekkora bukási lehetőség van benne. Az állam, mert bizony a hiteleket az emberek valamilyen beruházásra, vásárlásra költötték, tehát hatalmas plusz adóbevételre tett szert. Sőt túl ezen a bankokat most is sarcolják, pont e miatt.

Az szerintem egyértelmű, hogy a kapott kölcsönt vissza kell fizetni. Ez a hitelfelvevő dolga.

A bankok a kimagaslóan magas jövedelemmel együtt bevállaltak egy kockázatot, ami minden hitelkihelyezéssel együtt jár. Ez a kockázat most a többszörösére nőtt, és várhatóan tovább fog nőni. Ebből már nem csak kockázat lesz, hanem effektív veszteség. Az ő érdekük, hogy ezt a veszteséget elkerüljék.

Az állam érdeke, hogy az emberek, akik potenciális fogyasztók és adófizetők, ahelyett, hogy befizessék ezeket az összegeket, a CHF árfolyamnövekedése miatt adómentesen és inproduktívan elköltsék.

Várja mindenki azt a megoldást, ami mindenkinek az érdekében születik. Engedtessék meg nekem, hogy egy ötlettel szolgáljak.

A leghatékonyabb eredményt akkor érhetnénk el ha a bankok alkalmaznák a 180 Ft-os árfolyamrögzítést, de a felmerült tartozást nem pluszbefizetésként hajtanák be, hanem tartamhosszabbítással.

A bankok kockázata csökkenne, hiszen a biztosíték változatlanul a rendelkezésükre állna, de a hitel bedőlésének veszélye a minimálisra csökkenne.

Az állam adóbevétele egyértelműen nőne, mert a felszabaduló összegeket az emberek szolgáltatásokra és termékek vásárlására fordíthatnák. Ezzel együtt nincs szükség semmilyen árfolyamgaranciára, tehát az államot nem terhelné semmilyen kötelezettségvállalás.

A hitelfelvevők kiadásai stabilizálódnának, ami egyfajta biztonságérzetet kölcsönözne. A tartozástól nem szabadulnának meg, csak kifizethetővé válna. Ezzel együtt a teljes hitelt meg kellene adni, nem vennének ki semmilyen részt mások által befizetett adóforintokból. Az egyetlen probléma a tartamhosszabbodás lenne. Ez természetesen az ingatlannal együtt öröklésre kerülnének. Ez elkerülhetetlen. De megmaradna az örökség!!!

Nekem nincsen ráhatásom, hogy ezt a blogot elolvassa olyan ember is, aki legalább is súghatna ebben az ügyben. Kérek mindenkit, hogy ragadjatok meg minden lehetőséget a megosztásra, hogy eljusson a megfelelő emberhez.

A napokban megpecsételődni látszik a jelzáloghitelesek sorsa. Ha csak a kormány valódi megmentésben nem gondolkodik. Ma divat szidni a bankokat amiatt, hogy aljas módon leveszik a hiteleseket. Azt gondolom, hogy most már egy valódi párbeszédet kell elindítani, egymás köpködése helyett. Az állam a deficit csökkentésének érdekében bevezette a bankadót. Ezzel mintegy felmentve a bankokat a további tárgyalások alól. Arról nem beszélve, hogy a biztosítókra is kivetették ezt a büntető adót, pedig ők nem kaszáltak a hiteleken. A bankok joggal hiszik, hogy ők már mindent megtettek, befizették az adót, köszönik szépen többet nem adhatnak. Az állam bekasszíroz a bankoktól kb 150 milliárd forintot. A jelzáloghitelek értéke 4296 milliárd Forint volt tavaly októberben(KSH). A MNB szerint ennek a 70%-a devizahitel. Ez Kb.:3007 milliárd. Nem ismerem az eurós hitelek arányát, de én most önhatalmúlag ezt 10%-ban határozom meg. Ezek szerint a Svájci frankos és japán yenes hitelek értéke 2700 milliárd forintot tesz ki. Engedjétek meg, hogy számoljak egy kicsit. Élő példával számolok.

Felvett hitel:        155.314 CHF         24 230 000 Ft (1CHF=156 Ft)

Kamat:               6,09%

A banki költség (kamat, kezelési költség) havonta: 800 CHF

A kezdeti költség és a mai költség közötti különbség: (156 - 240) 760 ezer/év

Ez a plusz költség a teljes hitelre vetítve: 3,1%

Ha a bankok megszüntetnék a kezelési költség CHF-ben történő számítását, ebből megtérülne kb.: 0,5%

Az állam csak a bankoktól a teljes hitel állomány 5,5%-át szedi be bankadó formájában. Ha ennek az összegnek a felét erre fordítaná, megtérülne kb.: 2,75%

Ez a két összeg már több mint a teljes hiány. Ha bankok, csak egy százalékot engednének a kamatból, mindenki felsóhajtana.

És akkor még nem beszéltünk a tőkéről.

A kormány által felkínált megoldási lehetőség, valójában semmire sem megoldás. Kapok a banktól egy négy évig folyamatosan folyósított hitelt, amit utána kamattal növelten vissza kell fizetnem. Ma látjuk, hogy előre megjósolhatatlan a svájci Frank az árfolyama. Ha véletlenül mához képest négy év alatt csökken akkor szerencsénk van, mert viszonylag kis érték halmozódik fel. Ha még növekszik, akkor csak elhalasztottuk az árverezést. Sajnos a kormány és a bankok nem sokat törték a fejüket ezen a megoldáson. Ha tették volna, akkor találhattunk volna hatékonyabb és akár végleges megoldást az enyhítésre. Az államnak is érdeke a megoldás és a bankoknak is. A banknak is, mert nekik nem kell ház, vagy lakás, hanem pénz kell. Ilyen megoldással nem lesz pénz, csak bedőlt hitelek. Legfeljebb nem most, hanem négy év múlva.

Jó lenne, ha a nálam sokkal okosabb emberek végre őszintén akarnák a megoldást. Mindenki őszintén megköszönné.

Kormányunk megelőlegezte a magánnyugdíj pénztáraknak, hogy rossz befektetési politikát folytattak, ezért eltapsolták, eltőzsdézték az emberek nyugdíjra félretett pénzét. Ezzel támasztották alá, hogy vissza kell menni az állami rendszerbe, amíg nem késő. Majdnem mindenki megette ezt az egyébként minden alapot nélkülöző, manipulatív információt. Azóta sok mindent hallottunk, voltak pesszimisták, és optimisták. Én a józan ész oldalán álltam. Tudtam, hogy a pénztárak elértek reálhozamot, de azt is tudtam, hogy ez nem lehet óriási összeg, hiszen reálhozamot elérni biztonságos befektetésekkel szinte lehetetlen. Márpedig rövid életüknek a java részében csak biztonságos alapokba helyezhették el a vagyont. Később a politika már megengedte a kockázatosabb befektetéseket is. Bár korábban tették volna. Nos egy élő példát szeretnék bemutatni. Tekintettel arra, hogy egy kifejezetten alacsony fizetésű tagról van szó, az 1998 óta felhalmozott teljes vagyon hozammal együtt sem érte el az egymillió forintot. 965 ezer forint gyűlt össze. Ebből 250 ezer hozam volt. Ez már önmagában elég jól hangzik. Ezt tovább fényesítették most, amikor kipostázták a reálhozamot(mert keletkezett!!). A teljes hozamnak az egy hetede reálhozam volt. 33 ezer forint. Ezt még azzal fejelném meg, hogy ha utánanézünk, akkor ez a pénztár(Évgyűrűk) nem a legmagasabb hozammal büszkélkedett az elmúlt években. Erős közepesek voltak. Volt náluk jobb is, rosszabb is. Hát nem tudom mire gondoltak a gazdasági zsenijeink, nyugdíjvédelmi Gabikával az élen. Mennyit kellett volna elérni?

Szerintem kiváló munkát végeztek pénztáraink és amíg náluk volt a pénz, addig nyugodtan alhatott mindenki a nyugdíjával kapcsolatban. Mostantól nem "sok" változott. Aki visszalépett az állami rendszerbe, az idegeskedhet, hogy amikor majd a postás hozza a nyugdíjat, vajon hányan méltóztatnak befizetni. Mert ha kevesen, akkor a postás is keveset hoz. Nem elég, hogy nagyon alacsony lesz a nyugdíj, de még a kiszámíthatóság biztonságát is elvesztette. Aki meg maradt az MNYP-ben, attól a jövőben egyszerűen ellopják azt a pénzt, amit a munkáltató fizet be utánuk.

Gratulálok. Az MNYP-nek a hozamhoz, a kormánynak pedig ehhez a nyugdíjas ellenes, megalázó, kisemmiző programjához. Gratulálok, mert ezt is akarták. Sikerült.

Ma fantasztikus dolgot hallottam. Viselkedési kódexet akarnak összeállítani politikusok a Budai várban illő viselkedésről. Tették ezt abból kiindulva, hogy turisták naponta megmásszák a Hadik András lovas szobrát, hogy megsimogassák a ló tökeit. Ez egy kedves szokás, ami a műegyetem diákjai agyában született nagyon régen. A legenda szerint a ló tökeinek megsimogatása szerencsét hoz a tanulásban és a szerelemben egyaránt. A mai TV híradóban egy "kiválóan tájékozott" hölgy úgy nyilatkozott, hogy a világon nincs ehhez hasonló. Hát tisztelt hölgyem. Én nem vagyok világlátott ember, de néhány helyen jártam. Például láttam Veronában Júlia szobrát. Aki megsimogatja Júlia jobb mellét, az szerencsés lesz a szerelemben. Meg lehet nézni, hogy Júlia jobb melle pont úgy fénylik, min Hadik lovának tökei. Nem éreztem, hogy az olaszok nagyon szégyenlenék magukat, vagy bosszankodnának. Azt mondta, egy felelős komoly ember, hogy ez a magyarok meggyalázása. Szerintem meg az közröhej amit a komoly ember mond. 

Minden nemzetnek megvannak a maga kedves, komoly, vagy éppen vidám hagyományai. Ezek nem nemzeti ünnepek, nem politikai csinált ünnepek, hanem egyszerű valaki, vagy valakik által kitalált dolog. Ilyen a Trevi kút legendája a bedobott pénzzel, a brüsszeli Grand Place-on álló Király háza oldalában található szobor simogatása, a prágai Károly hídon található kereszt megérintése, vagy éppen a fent már említett veronai szobor simogatása. Ezen kívül még valószínűleg rengeteg hasonló hagyományt lehet felkutatni, és egyik sem gyalázza az adott nemzetet.

Szóval okos politikus hölgyek és urak! Kicsit elegem van már ebből a nevetséges álmunkából. Fejezzék be az átnevezéseket, a rendszerek és módszerek megváltoztatását, vagy akár a hagyományaink felszámolását.

Persze én sem értek egyet azzal, hogy esetleg megrongálják a szobrot. A simogatás nem rongál. Gondoljon bele mindenki milyen jól esik.

Szeretném leszögezni, hogy nem értek egyet semmilyen új adónem bevezetésével. Nem értek vele egyet, mert ez nem más mint sarc, amivel a FIDESZ sem értett addig egyet, amíg nem nekik kellett dönteni és felelősséget viselni. Ma meg vagyok győződve, hogy sokkal több adót fizetünk, mint az "adócsökkentés" előtt. Amikor a kereskedelmi hálózatok terhére bevezették a műanyagszatyrok termékdíját, akkor igen hangosan mondták, hogy ez azért nem jó, mert azok a gusztustalan kereskedők, ezt átterhelik a vásárlóra. Most meg adót vetnek ki ugyanilyen termékekre, amit természetesen az egész országban át fognak terhelni ránk. Így jártunk eddig minden bevezetett adóval.

De!!

Katasztrofális állapotokat mutat az a kényszerfogyasztás, ami a cukros, festett, műanyagokkal ízesített üdítők irányába mutat. Drámai az értelmetlen, óriási mennyiségű sófogyasztás. Persze ebben nem igen jelent megoldást az adó, mert azt nem váltja ki, hogy rengetegen egy ételt, kóstolás nélkül megsóznak. Valamit ki kell találni azért, hogy a gyerekek, vagy akár fiatalok ne fogyasszák ipari mennyiségben az energiaitalokat, amik nem csak az erős frissítő hatása miatt egészségtelenek nagy mennyiségben, hanem itt is érvényes a festék, a cukor, a tartósítószer, a műanyag. Nem tudok egyet érteni a chipsek adóztatásával, mert azok a szülők, akik a gyerekeiket nyakló nélkül etetik ilyen élelmiszerekkel, ettől nem fognak leszokni róla. Szemben ezzel, azokkal is adót fizettetnek, akik nem fogyasztanak akkora mennyiséget, ami káros lenne az egészségre. Ezzel szemben a gyerekeket el kellene kezdeni tanítani a só káros hatásaira. Azt kellene megtanítani, hogy azok nem azért ilyen sósak, mert így jók, hanem azért, hogy utána azonnal igyanak egy kólát, majd újra kívánják a chipset és megint a kólát. Kultúrát kell kialakítani ezek ellen és nem adót kivetni rá.

Igazságtalan rendszer az, amikor adórendszerrel próbáljuk megoldani az egészségügy problémáit. Meggyőződésem, hogy így az emberek a sokszorosát fogják kifizetni a vizitdíjnak, ami viszont közvetlenül a céljához került befizetésre. És igazságos volt, mert aki nem járt orvoshoz, az egyáltalán nem fizetett, aki keveset járt, keveset fizetett, aki meg sokat járt, annak maximalizálták a költségeit. Így nem tették tönkre azokat az embereket akik betegek voltak, de mindenkit érdekeltté tettek, hogy próbáljanak egészségesen élni. Akkor ez vérlázító volt. Most micsoda?

Tisztelt kormányzó Hölgyek és Urak! Amire most készülnek, az a vizitdíj, csak rosszabbul, igazságtalanul és mocskos módon a többszöröse teherrel sújtja az embereket.

Rendkívül büszkén jelentették, milyen bravúrt hajtottak végre. Több mint ezer milliárd forinttal csökkentették az adósságot. Valóságban ez tényleg megtörtént. Egy egyszerű mozdulattal összetépték és bedobták a szemétbe a magányugdííjpénztáraktól elvett állampapírokat. Ez így rendkívül egyszerű. Ez olyan egyszerű, mintha én azt mondanám, hogy csökkentem a családi adósságot, és egy könnyed mozdulattal a szemétbe dobom az aktuális havi csekket. Csak azt felejti el mindenki, hogy ezt egyszer mindenképpen meg kell adni. Amikor a magánnyugdíjpénztári rendszert kitalálták, több szándék vezette a törvényhozót. Egyrészt így akarta érdekeltté tenni a dolgozót. Másrészt transzparenssé akarták tenni a nyugdíjat. Képesek voltunk számolni, mennyi pénzünk lesz. Harmadrészt és nem utolsó sorban akkor akart félre tenni pénzt, amikor még vannak aktív dolgozók és akkor akarták megtakarítani, amikor már nem is lesz elég befizetés. Tudjuk, hogy húsz-harminc év múlva lényegesen kevesebb lesz az eltartó és lényegesen több lesz az eltartott. Ezért arra gondoltak ezek a buta politikusok, hogy akkor 30 százalékkal kevesebb nyugdíjat kell fizetni és mégis meglesz az emberek nyugdíja, mert a hiányzó részt pótolja a pénztári járadék. Ez hibátlan gondolat volt.

Mi történt most? Az előző években megtakarított pénzeket most elhasználják adósságcsökkentésre, és azt mondják, hogy kitalálták a nagy igazságot. Holott csak elhasználják azt a pénzt amit a nyugdíjunkra tettünk félre. A megoldást is hozzátették. Nyugdíjat csak az erre a célra befizetett járulékokból fognak fizetni. Vagyis: Majd akkor amikor nyugdíjba megyünk, mi fizetjük meg a hiányt.

Tehát ha tetszik, ha nem ezt a pénzt aljas, szemét módon tőlünk lopták el.

Létrejött egy alap, ahová bárki elhelyezhet pénzt, amivel csökkenthetjük az államadósságot. Az ötletet nem tartom ördögtől valónak, de természetesen semmire sem ad megoldást. Arra mindenesetre jó, hogy például az Államelnök Úr villoghasson. Mint megtudtuk befizette egy havi fizetését. Azon gondolkodom, most mit kell tennem. Tapsolnom? Ujjonganom? Gratulálnom? Mit?? Csak egy egyszerű tintapötty a füzetben, hogy az idén, hála az állam "igazságos" adópolitikájának, legalább ennyi nettó fizetéssel több maradt Schmitt Pál zsebében mint 2010-ben. Úgy gondolom, ha már a kis fizetésűeket ennek az alapnak a feltöltésére kötelezték, akkor a magas  fizetésűeknek kötelező lenne befizetni ide, legalább a fizetésük egy tizenketted részét. Hagy ne köszönjem meg az Elnök Úrnak ezt a gesztusát. 

Ennek az alapnak a létrehozása nem lenne rossz ötlet, ha ezzel nem szeretnének lelkiismeret furdalást okozni azokban az emberekben, akiknek nem fér bele, hogy pénzt töltsenek bele. Kitaláltuk az adósmentést. Az államadósság összegyűjtése helyett, erre kellett volna létre hozni alapot. Az államadósság nem gond, hiszen az államnak marad pénze még tőzsdézni is. Az eladósodott magánembereknek, meg időnként kajára sem futja. Ő alóluk gátlástalanul kihúzzák majd a lakásukat. Félre értés ne essék, nem értek egyet azzal, hogy ne kelljen megadni azt a pénzt, amit kölcsön kaptam. De az elgondolkodtató, hogy az állam hagyja a giga inflációt, hagyja sőt időnként tevőlegesen támogatja is a CHF kurzusának rossz irányú változását, óriási adóemeléssel a kétségbeesésbe hajt emberek százezreit, stb..., közben elkölt sok milliárdot a MOL megvásárlására. 

A hír az lenne, hogy a kormány és a felső tízezer tagjai összedobnák a MOL-ra valót. Az, hogy az Elnök Úr befizette egy havi fizetését, röhejes.

Répássy szerint a rendszerváltás előtt is dolgozó rendőröknek nem kellene elismerni a munkájukat. Kádárhuszároknak nevezte őket.

Egyetértek.

Töröljük a rendőrök munkáját hiszen a mai rendszer szerint egy illegitim, népnyúzó banda volt.

Töröljük a katonák elismeréseit hiszen egy mocskos rendszert védtek.

Töröljük a pedagógusok elismeréseit, hiszen egy meghamisított kor hamis történelmét, továbbá az elnyomó, terrorista orosz nép nyelvét tanították és a gyerekekre a kor erkölcsi szabályait erőltették rá.

Bontsuk le a kommunista nevelésben részesült és azzal azonosult kőművesek által épített házakat.

Érvénytelenítsük az összes diplomát, melyek a kommunista hatalom seggnyalói által összeállított tananyag alapján lettek megvédve.

Vonjuk vissza az összes olyan nyugdíjat, melynek alapját a szocializmus építéséért kapott fizetés adja.

Le minden politikussal, aki ma idősebb húsz évnél. A húsz évnél idősebbek rohadt kommunista anyatejet szívtak.

Le a kommunista anyatejjel!

Öljük meg a szakácsokat és a pincéreket, akik etették és itatták a szemeteket, ahelyett, hogy megmérgezték volna.

Bármit megtehet egy kommunista. Ezt akkor is bebizonyították és most is látjuk. Mikor ébred fel már a Magyar nép, hogy az ötvenes évek politikusainak reinkarnációi vezetik az országot?

Tisztelt Répássy elvtárs.

Ma már majdnem megállapodott a kormány és a bankszövetség. Majdnem. De nem sikerült. A múltkor már írtam, hogy problémát jelenthet hosszabb távon. Azóta gondolkodtam egy kicsit többet.

1. Ezt a segítséget csak azok vehetik igénybe, akiknek még legalább tíz éves hitele van. Akinek ennél rövidebb a hátralévő idő biztosan bukik rajta.
2. Évekkel ezelőtt, amikor a hitelt felvettük, nem, vagy csak kétkedve hittük el, hogy a svájci frank ilyen értékemelkedésen mehet keresztül. Ma már látjuk a kockázatot. Tekintettel arra, hogy fogalmunk sincsen, hogy három-négy év múlva, amikor a segítség lejár, milyen kurzuson fogjuk váltani a frankot, nem tudjuk azt sem mekkora forintos hitelt kell felvennünk a hiány törlesztésére. Ez akár még nagyobb kockázattal is járhat, mint maga a hitelfelvétel.
3. Az állam garanciát vállal. Elvileg. De mivel az állam prominens tagjai sem tudják mekkora összeggel kell számolni, ezért semmi garancia nem létezik. Pláne nem a mai világban, amikor gátlástalanul rúg fel a politika bármilyen szabályt.
4. A felhalmozott tartozás részben tartalmazza a tőkekülönbözetet, a kamatkülönbözetet, illetve mindezeknek az új hitel által tartalmazott kamatát. Tehát kamatos kamattal fogjuk törleszteni a be nem fizetett összegeket.

Azt javaslom nagyon gondolkozzon el mindenki, mit vesz a nyakába.

A kormány segíteni próbál a bajbajutott hiteleseken. Számos jó és még több rossz ötlet került elő. A most megvalósított megoldás egy a sok közül. Azt hisszük, hogy megoldást találtunk, pedig ezzel csak a jelenlegi tarthatatlan állapotot konzerváljuk, sőt a gondot még fokozzuk is, hiszen az árfolyamrögzítés miatt felhalmozódott tartozást éppúgy meg kell adni, további plusz kamattal növelve. Túl ezen ezzel a megoldással csak azok tudnak élni akiknek még hátra van a futamidejéből 15 - 25 év. Ez kizárólag a ma legfeljebb negyven éves emberek. Az ennél idősebbek megint nem tudnak élni a kormány támogatásával. Átok ül a negyven, de még inkább az ötven év felettieken. Mi nem tudunk élni a gyerekesek adókedvezményével, pedig mi is neveltünk gyerekeket. Minket sújtott a magánnyugdíjpénztárak államosítása is. Az idősebbek nem voltak tagjai eddig sem, a fiatalabbak pedig még csak kevés pénzt halmoztak fel a számlájukon. Minket sújt a hiteltámogatás is, hiszen, ha a hátralévő öt-tíz évből valaki lerövidít négyet akkor már biztosan bele fog lógni a nyugdíjába a hiteltörlesztés. Ez meg biztosan az utcára juttatja az embert.

Tudom, hogy nehéz mindenki kedvére tenni, de érdemes lenne olyan megoldásokon gondolkodni, ami a már fáradt, lényegesen kevesebb eséllyel rendelkező embereket nem nyomja még mélyebbre.

A minap írtam egy bejegyzést, "Le a nyugdíjasokkal!" címen. Ezt egy kicsit vidám, ironikus írásnak szántam. Amikor az ember ironizál, akkor a meglévő állapotot sarkítja, eltúlozza. Olyan ez mint a karikatúra. Az is akkor jó, ha a meghatározó vonásokat eltúlozzuk. Nos így gondoltam én is. Akkor még nem gondoltam, hogy kormányunk már olyan mélyre is süllyedhet, hogy a gondolatomat komolyan véve, tényleg támadást indít a már nyugdíjba vonult emberek ellen is. Nem elég, hogy elvettek egy év nyugdíjat mindenkitől aki bátorkodott a magánnyugdíjpénztárban maradni, nem elég, hogy megalázni készülnek minden valóságos betegségben szenvedő rokkantnyugdíjast, nem elég, hogy elveszik a rendőröktől, tűzoltóktól a kedvezményes nyugdíjat, most megtámadják a már nyugdíjban lévő embereket is.

Soha sem tagadtam, hogy nem vagyok híve a FIDESZ-nek. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy szemben velük, én elismerem, hogy ha problémája van az országnak, akkor tenni kell ellene, még akkor is, ha az intézkedések időnként fájnak. Ilyet már láttunk az elmúlt húsz évben jó néhányszor. És mindannyiszor elviseltük, hogy zsebbe kellett nyúlni azért, hogy egy tyúklépéssel közelebb legyünk a hőn áhított nyugati életszínvonalnak, de legalább ne kerüljünk még messzebb tőle. Elviseltük a rendszerváltás utáni első négy évben a rettenetes méretű inflációt. Elnéztük, hogy a kormány elképesztő mennyiségű hibás intézkedéssel kiárusította az országot. Kárpótlás címén, a szerencsétlen meghurcolt, kirabolt polgárok jóhiszemű közreműködésével, átjátszották az egész gazdaságot és az ország területét néhány ember kezébe. Elnéztük, hogy a második kormány először ezeket az intézkedéseket megpróbálta ellensúlyozni, majd amikor kiderült, hogy ezen többet bukunk mint keresünk, az egész problémát a nyakunkba sózta. Elnéztük, hogy a harmadik kormány félretéve minden józan gondolatot, ostobábbnál, ostobább gazdasági csűrcsavarral megpróbálták a nép többségét a saját oldalukra állítani. A pechük az volt, hogy a magyar ember sokkal okosabb annál, mint, hogy ezt hosszú távon egye. Elnéztük, hogy a harmadik és negyedik kormány tehetetlenül és töketlenül, de legalább tisztességesen próbált eredményt elérni. Mondom tehetetlenül és töketlenül. Ha ez nem így lett volna, akkor legalább egy nagyobb ívű intézkedés keresztül mehetett volna. Amit pedig sikerült megoldani, jelesül tisztességesen szétverték a fővárost rettegésben tartó csőcseléket, azt a mai kormány egyszerűen bűntettnek minősítette. Ma már nehezen viseljük azt az arcátlanságot, hogy megint rajtunk veri le a politika a gyermeteg játékainak  a költségét, de még annyira sem méltatnak, hogy olykor elnézést kérjenek amiatt, mert halvány köze sincs a tetteknek az ígéretekhez. 1998-ban Varga Mihály egyszer azt mondta: Ne akarjanak már minden, a kampányban elhangzott ígéretet leverni a kormányzó párton. De igen, nagyon ideje lenne már egyszer rendesen pofán vágni azt aki nem tartja be az ígéretét! Egy új munkahelyen, ha nem bizonyítom be, hogy méltó vagyok munkaadóm bizalmára, kirúgnak. Ezért van a próbaidő. Ez a kormánynak négy év. Ez tragédia.

Nagyon remélem, hogy három év múlva újra felébred a magyar ember és nem eszi tovább ezt a hazug, pökhendi, képmutató és cinikus kormányzást.

A FIDESZ mindent megtett azért, hogy megvásárolja a határon túli magyarokat. Sajnos nem lehet másképpen mondani, mint, hogy megvásárolták őket. Erre azért volt szükség, hogy szavazataik segítségével akár évtizedekre konzerválják a hatalmukat. Ezért nem átallották az ország pénzét elpazarolni népszavazásra és honosítási folyamatokra. Mert ugye az ingyenes honosítási folyamatok költségét is megfizeti valaki. Most ez úgy hangzik, mintha én a saját nemzetem tagjai ellen beszélnék. Nem! Én most arról beszélek, hogy milyen galád módon használták ki a Trianoni "békeszerződés" eredményét. Bolondot csináltak mindenkiből. Aki itthon lakik azzal megfizettette a határon túliak szavazatait.

Sajnos kedves külföldön élő magyarok, bennetekből is bohócot csináltak. Mit tehettek, mint hálából a FIDESZ-re szavazni? Ez egyszerű emberkereskedelem. Ezt nehéz belátni, de Titeket most megvásároltak. Higgyétek el, hogy amikor a népszavazáson a szavazók többsége ez ellen szavazott, ezt nem azért tette, mert nem szeretne egy országban élni minden magyarral. Senki sincs ellenetek. Az ellen a tény ellen vagyunk, hogy Ti egy párt bohócai legyetek. Az akkori hatalom (most már tudjuk, hogy öngyilkos módon) komolyan vette azt, hogy ha már a Trianon így tönkre tette emberek millióinak az életét, akkor ezt nem fokozzák azzal, hogy a politikai és gazdasági nyomort kihasználva még bohócot is csináljanak belőletek. Kár, hogy ezt Ti nem láttátok. Talán azért nem, mert ezzel etettek Benneteket már akkor is.

Azt gondolom, hogy a nép bölcsessége nem vásárolható meg túl hosszú időn keresztül. Remélem, mire a választások jönnek a határon túliak is belátják, hogy nem hálából kell szavazni, hanem bölcsességből.

Drága Édesanyám! Mondhatnám, hogy nagyon régen nem láttalak már, de hála az életed során mutatott példáknak, annak a szeretetnek, amit egész életedben adtál nekem, képes vagyok rá szememet becsukva, bármikor találkozni Veled. Minden ilyen alkalommal felrémlik valami amit Veled megéltem. Néha a meséid, néha a vigasztalásaid, időnként csak az arcod mikor rám mosolyogsz, de olyan is van, amikor az utolsó pofonra emlékezem. Még a pofonod is megszépült már. Emlékszem, hogy már több órája otthon kellett volna lennem, de Te hiába vártál. Majd amikor megérkeztem, nem bírtad tovább a feszültséget és lekevertél egyet. Akkor nem esett jól, de most már tudom, hogy ez is a mindent elsöprő szereteted miatt volt. Most már tudom, mert nekem is felnőttek a gyerekeim és én is küszködtem időnként velük. Nélküled soha semmilyen eredményt nem érhettem volna el az életben. Sosem felejtem, ahogy mondtad mindig nekem: vigyázz magadra! Annyira hiányzik, hogy el sem mondhatom. Akkor mindig mondtam: ne aggódj anyukám, tudom mit csinálok. Dehogy tudtam, csak azt hittem. Most már tudom, hogy igazad volt, mert aggódtál. Annyira szeretném néha elmondani mennyi gondom van. Már nem tudod mondani, hogy csak bízzál, menni fog. Nagyon hiányzik a bátorításod. Hiányzik, hogy megsimogasd a fejemet, és újra és újra elmondd: vigyázz magadra!

Hát gyerekek vigyázzatok! Nem későn kell bánkódni. Nem későn kell hiányolni anyánk szeretetét. Most kell szeretni őket. Most simogassátok meg az arcukat. Most mondjátok, hogy szeretlek anyu. Most mondjátok, hogy vigyázz magadra anyu. Nem a sírjukra kell vinni a sok virágot. Addig szeressétek őket, amíg azt ők is érzik. Ezzel hosszabbíthatjátok meg az életüket. Ennek köszönhetitek, hogy sokáig veletek maradhatnak.

Nem csak egy napig jár nekik a szeretet, de legalább ilyenkor ne feledkezzetek meg róluk.

Isten éltessen minden anyát!

A munka ünnepét május elsején tartjuk. Már szinte alig tudjuk miért pont akkor, mit jelent az, hogy munka ünnepe, kommunista ünnep-e, vagy sem? Hát mindenre én sem fogok választ adni. Talán beszéljünk arról, mi az, hogy munka ünnepe. A kormányunk megfogalmazásában a munka ünnepe azt jelenti, hogy elvégezzük az általunk, saját magunknak kiadott munkát, majd megünnepeltetjük az ország lakosságával. Eldöntötték, hogy alkotmányoznak, majd amikor kész vannak a munkával, akkor ünnepet csinálnak belőle. Azzal is akinek tetszik, és azzal is akinek nem. kötelező, hogy örüljünk neki. Én ezt értem, és nem tartom meglepőnek. Hiszen láttunk már ilyet. Például április negyedikén mindenkinek kötelező volt ünnepelni, ha tetszett, ha nem. Október huszonharmadikán pedig nem lehetett még emlékezni sem, ha tetszett, ha nem. Szent István napját egyszerűen elvették és az alkotmány ünnepét csinálták belőle. Ha tetszett ha nem. Ma a húsvétból csinálnak alkotmány ünnepét, ha tetszik, ha nem. Ezen kívül lássuk be megérdemelten áttehetjük a május elsejét is húsvétra. Annyi változtatásra szükség van, hogy mostantól "elvégzett munka ünnepe" lenne. Ha jók az információink, létre hoznak egy bejelentő telefonvonalat, 80-as zöldszámmal, ahol mindenki bejelentheti ha kész van valami munkával, és akkor azt hivatalosan megünnepeljük. Az üzletkötő megkötötte az üzletet, a takarító kitakarított, a könyvelő könyvelt, és még sorolhatnám. Ezt a nevetséges teljesítményt, miszerint elvégezték azt a munkát amire (állítólag) az ország választópolgárainak kétharmada megbízást adott, tévében, rádióban, helyszíni közvetítéssel megünnepeltetik.

Hát így ismétlődik a történelem. Csak húsz éve abban reménykedtünk, hogy az a rendszer nem jön vissza ilyen rövid idő alatt.

Rájöttem mennyivel könnyebb lenne az élet a nyugdíjasok nélkül. Ha nem kellene annyi pénzt fizetni nekik az állam rögtön rendbe tenné a gazdaságunkat. 2010-ben a GDP 23,4%-át fizették ki nyugdíjakra. Ugye minden rendben lenne, ha nem kellene a jövedelmek 10%-át a nyugdíjra pazarolni. Elképesztő plusz bevételre tenne szert a kormány. Persze nem elég, hogy elviszik a nyugdíjat az öregek, de még betegek is. Képzeljük el, hogy a gyógyításukra elpazarolt pénzt is megtakaríthatnánk. Na persze ha egyáltalán nem gyógyítanánk senkit, akkor még hatalmasabb pénzt lehetne felhalmozni. Jut eszembe. Ha nem oktatnánk a gyerekeket, döbbenetes mi összeg maradna meg az államkasszában. Persze a szülések már eleve rengetegbe kerülnek. Aztán ezek a büdös kölkök is megbetegednek. Talán nem kellene erre sem költeni. Ha szanaszét kergetnénk az országból az embereket, nem kellene világítani sem, utakat sem kellene építeni, nem beszélve metróról. Arról nem is beszélve ha nem lenne itt ez a tíz millió haszonleső, kormánynyúzó, kommunista gazember, akkor a miénk maradhatna a föld, a víz, és minden.

Az elmúlt egy évben a kormány nem rendbe, hanem tönkre tette a nyugdíjat. Elvette először egy évre, majd végleg a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat. Azután a renitenskedőket megbüntette azzal, hogy törvényben megtiltották a megmaradt nyugdíjpénztáraknak,  részvénysúlyos alapok fenntartását. Ezzel kihúzta az ottmaradók alól a hozam lehetőségét. Ezek után bejelentette, hogy nyugdíjat csak a befolyt járulékokból lehet fizetni, most utoljára pedig lecsökkentette az index értékét. Tehát a jövőben kevesebbel fog emelkedni évről-évre a nyugdíj, mint eddig. A fenti intézkedések egyértelműen arra utalnak, hogy nem csak a meglévő nyugdíjasok jelentenek fölösleges terhet az államnak, hanem jelzik a még aktív, de egyszer nyugdíjba szándékozóknak, hogy akkor már ők is feleslegesek lesznek. Tiszta sor. Tudjuk mire számítsunk. A selejtet ki kell dobni, mert csak a helyet foglalja.

Talán mindannyian olvastuk Sánta Ferenctől a Sokan voltunk című novellát. Ott a nagypapa önként bement a mérges gázzal teli barlangba, csakhogy ne kelljen enni. Így maradt a gyerekeknek.

Tényleg ide tartunk?

Le a néppel.

De ki fog akkor éltetni?